Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntjük a Zalaegerszegi Vívó Egylet honlapján!
A zalaegerszegi vívásoktatás közel hatvan éves múlttal rendelkezik. Edzőink mindig kiemelt feladatuknak tekintették a sportolni vágyó fiatalok lelki és testi fejlesztését. A város életében jelentős színfolt az egyesületünk által elért rengeteg sportsiker, de büszkék vagyunk azokra a tagjainkra is, akiknek a hétköznapok kihívásaiban tudtunk segíteni a helyes út megválasztásában.
Az élsport mellett az utánpótlás nevelés, a tömegsport, az iskolai sportfoglalkozások, a felnőtt vívás és a kerekesszékes vívás is a mindennapi feladataink közé tartoznak.
Várunk minden kedves sportolni vágyót, aki szeretne megismerni egy egymás tiszteletén alapuló sportágat, és részese szeretne lenni csapatunknak!

“Dolgozzunk, ne okoskodjunk… ez az egyetlen módja annak, hogy tűrhetővé tegyük az életünket.” Voltaire

Mottó: “ez a világ a lehető világok legjobbika”

Zrenjanin (Nagybecskerek)

ZVE Iván Dentál Vívóterem

A versenyszámokban sok hazai érem született

Wratislavia Challenge 2026





