1974 - ben születtem Nagykanizsán és jelenleg is itt élek családommal. Már első osztályosként elkezdtem ismerkedni a vívás alapjaival, 10 évesen pedig késhegyre menő csatákat vívtunk Bexivel, de a komoly sikerek gimnáziumi éveim alatt - Kisgyura István edző Kanizsára érkezése után – jöttek. Tőle tanultam a legtöbbet. Máig, ha egy szakmai problémán elgondolkodom, vagy valamilyen nem várt akadályba ütközöm, azon kezdek “agyalni”, hogy ő, hogy oldaná meg. Gyura irányítása alatt sikerült a frankfurti Európa – kupán kétszer is második helyezést elérnem és vele sikerült hosszas próbálkozás után egy csikócsapattal végre feljutnunk az első osztályba és ott évekig szerepelnünk.
A TF vívóedzői szakának elvégzése után másfelé sodort az élet, de valami mindig visszahúzott a pástok környékére, és ahogy öregedtem (értem ☺), egyre több versenyen kezdtem indulni, melynek betetőzése volt 2017- ben a Chiavariban rendezett veterán EB – n elért 17. helyezésem. Nem sokkal ezután merült fel (talán a Matyó, talán a Bexi ötlete alapján), hogy segíthetnék Egerszegen. Óriási megtiszteltetésnek és kihívásnak éreztem, ezért természetesen örömmel jöttem. Életem egyik legjobb döntése volt. Ilyen rövid idő alatt rengeteg olyan impulzus ért, melyért érdemes “dolgozni”.
Célom, hogy amit én kaptam a sporttól, abból minél többet átadjak a gyerekeknek, megszerettessem velük ezt a fantasztikus, testet, lelket, szellemet edző sportágat. Megtanítsam nekik értékelni a víváson keresztül, hogy jó kicsit szenvedni egy apró győzelemért, mert ezek az apró győzelmek az életben is segíteni fogják őket.

Körülbelül 30 éve tartozom a vívók nagy családjába. Ebből 10 év telt el azzal, hogy elsajátítottam a vívás alapjait és aktívan versenyeztem. Többszörös korosztályos vidék és országos bajnoki címem mellett a legnagyobb eredményemnek a 2003-ban a férfi tőrcsapattal szerzett EB ezüstérmet tartom. Versenyzői pályafutásomat követően a vívásban szerzett kitartásomat a munkámban és a jogi főiskolán, majd egyetemen kamatoztattam, ennek köszönhetem a dr. rövidítést a vezetéknevem előtt.
Mintegy 5 év kihagyás után kb. 15 évvel ezelőtt ismét a vívóteremben találtam magam és azóta igyekszem átadni a gyerekeknek a páston szerzett tapasztalataimat, úgy érzem sikeresen, nem csak szakmailag, hanem emberileg is. Ennek bizonyítékai az elért eredményekben, valamint a vívótermekben és a pást mellett kötött, vagy éppen felújított baráti kapcsolatokban mutatkoztak meg.
Felismertem az évek során, hogy minden közös szenvedély az ember életében egy új családot eredményez, nekem a vívás adta és adja ezt a mai napig. Kezdő edzőként az volt a célom, hogy minél eredményesebb vívókat neveljek, most már inkább, hogy segítsem a gyerekeket, hogyan legyen kitartásuk abban, amit szeretnek csinálni, mert ez akarva-akaratlanul nem csak sikeres vívókat, hanem boldog sikeres embereket is eredményez. Jelenleg veterán versenyzőként és a gyerekek fizikai felkészítőjeként veszek részt a ZVE életében.

1980-ban 9 éves „nagyfiúként” ismerkedtem meg a vívással. A fél évszázados egyesületünket a 38 év alatt csak a katonaság és a budapesti tanulmányaim miatt csaltam meg egy kicsit, de a vívást akkoriban sem hagytam abba. Nem tudom a módszertant, hogy minek köszönhető, de edzőink valami olyan varázslatot csináltak velünk, ami miatt a régi vívótársak 5-10 év kihagyás után ismét összetalálkozva pont onnét tudtuk folytatni a „beszélgetést”, ahol abbahagytuk. Számíthatunk egymásra bármiben. Tényleg olyan, mintha egy nagy család lennénk.

Számomra a legnagyobb ajándék, amit a vívástól, vagy talán inkább edzőinktől kaptam, az az értékrend, amit belém palántáltak. Az egymás iránti odafigyelés, tisztelet, korrektség, megbocsájtás, a hibáink elismerése és korrigálása a hétköznapi viselkedésemet is meghatározzák, és segítenek abban, hogy sikeres lehessek.

Az egyesület kerekesszékes edzőjeként, veterán versenyzőjeként és elnökségi tagjaként feladatomnak tekintem, hogy a fenti szemléletet át tudjuk adni a mostani fiatal generációknak.

Ehhez kívánok mindannyiunknak kitartást, erőt, egészséget és lelkesedést!

A vívással kapcsolatos múltam Zalaegerszegen, mint alapító tag, 1968.március 18.-án, a jelenlegi Zalaegerszegi Vívó Egylet jogelődjénél, a Zalaegerszegi Dózsa Sportegyesületnél kezdődött. Eleinte, mint aktív versenyző és szervezésben segédkező, majd 1972-től mint segédedző és versenyző tevékenykedtem.1978-tól a középfokú edzői képzés elvégzését követően, mint edző működtem közre. 1991-ben a fegyveres testületek sportfinanszírozásának csökkentésekor megalapítottuk jogutódként az önálló Zalaegerszegi Vívó Egyletet. Ekkor az Egylet elnökének választottak meg, ezt követően szintén választással lettem a Zala Megyei Vívó Szövetség elnöke is, amit a mai napig is gyakorlok. A Vívó Egyletnek a munkahelyem változása miatt 2006-tól nem vagyok elnöke.

A vívásban eddig eltöltött időm alatt több mint 600 vívópalánta nőtt fel. Fő célom volt a jó közösségi élet kialakításán túl, hogy a sportolóinkkal a vívásban szerzett tapasztalatok életvitelükben való hasznosíthatóságát ismerjék meg, mivel mondásom szerint „a vívás nem az erő, hanem az ész játéka”.

Pályafutásom alatt több rangos hazai és nemzetközi kadett, junior és felnőtt tőr versenyt rendeztünk Zalaegerszegen. Legkiemelkedőbb versenyünknek a 2005. évi Vívó Európa Bajnokságot tartom, mely azóta is városunk és a hazai vívás hírnevét öregbíti.

A vívásban végzett kiemelkedő munkámért Eszterházy Miksa Emlékérem elismerésben részesültem 1998-ban, a Zalaegerszegi vívás 30.évfordulóján.

Jelenlegi célom a mozgássérültek sportolási lehetőségeinek kibővítése a megyében a kerekesszékes vívással. Szeretném megismertetni őket a parasport nyújtotta lehetőségekkel, a mozgás szeretetével és lehetőségeivel-korlátozottságaik ellenére. Örülnék, ha egy összetartó közösség fontos és megbecsült tagjaivá válnának, ha erősödne a „valahova” tartozás érzése bennük, ha egyenrangú társként tekintenének rájuk az emberek és ha lenne egy hely, ahová akadálymentesen, korlátok és korlátozottságok nélkül tudnának belépni edzeni, amikor csak kedvük tartja-mint egészséges társaik.

Gyerekkorom óta a mozgás és a sport szeretete jellemez. Számos sportot űztem és kipróbáltam, de a vívással csak távolról, édesapámon és bátyámon keresztül ismerkedtem. Bár számos edzésen részt vettem és minden helyi versenyen, rendezvényen az első sorban ültem, mégsem éreztem magaménak. A benne rejlő lehetőségeket csak felnőttként, végzett gyógytornászként ismertem fel, amikor hirtelen vezérelt gondolat által egy régóta tátongó űrt, a mozgássérültek helyi sportolási lehetőségeinek hiányosságát törekedtem megoldani. Egy kósza gondolat, mely támogatókra, megvalósítókra, lelkesedő tanítványokra, segítőkész és jólelkű emberekre talált. Aztán folytatódott élménydús eseményekben, az edzőknek és a tanítványoknak is fejlődést biztosító, rendszeres edzésekben és számos, megvalósulásra váró tervben. Gyógytornász vagyok, aki szeret tanulni, aki imádja a munkáját, a betegeit, a kihívásokat, aki sosem unatkozik, aki tudja értékelni az élet apró örömeit, aki megtalálta a küldetését, aki mindent meg fog tenni a kerekesszékes vívás jövőjéért.

2015-ben ismerkedtem meg a vívással és azóta a mindennapjaim részévé vált. Sportolóként, majd versenyzőként voltam részese a ZVE életének. Ezt az életformát nagyon megszerettem. 2022 szeptember óta a kezdő illetve a haladó csoport edzéseiben és versenyre való felkészülésükben segítem az egyesületet. Dr. Vizler Ádámnak, az akkori edzőmnek köszönhetem, hogy igazán közel került ez a sportág a szívemhez.
Ezért választottam a gyógytornász szakot tavaly, amikor felvettek a Pécsi Tudomány Egyetemre, ahol jelenleg végzem tanulmányaimat.
Szeretném a gyerekeket támogatni, ahogy csak tudom és átadni az élményeket, a vívás iránti szeretetet.