vivas zalaegerszeg Értékes helyezések és pontok a férfi Európai Kadet Körversenyen Szabó Bálintnak és Csatlós Gellértnek köszönhetően
Budapest adott otthont az Európai Kadet Körversenynek

A férfiak szombaton egyéniben, vasárnap pedig csapatban versenyeztek. 
A férfi mezőnyben 305 versenyző indult a világ számos pontjáról köztük 7 ZVE-s vívó is az egyéni versenyszámban. A verseny legjobban Szabó Bálintnak sikerült, aki a csoportkört 5 győzelemmel és 1 vereséggel zárva került a táblára. Az egyenes kieséses szakaszban több győzelmet aratva egy kemény asszóban a ranglista 13. helyén álló angol tőrözőt is legyőzve jutott be a legjobb a 32-be.  Bálint végül a 29. helyet szerezte meg. 
Kimagasló helyezést ért el Csatlós Gellért is, aki élete eddigi legjobb eredményét elérve a 30. helyen zárta a versenyt, ezzel az országos ranglista 9. helyére lépett. Gellért hónapról hónapra folyamatosan fejlődik, amitvaz egyre szebb eredmények is igazolnak.
A két fiúnak két hét múlva a Nürnbergi verseny következik, melyhez sok sikert kívánunk!
Büszkék vagyunk a többiek teljesítményére, külön gratulálunk, hogy valamennyi fiú olyan szépen teljesített, hogy táblára jutott: Szabó Bence a 167. , Bóbics Ádám és Nika Balázs a 175., Gróf Domonkos 206. és Szemes Áron a 216. helyen zárt. Külön gratulálunk a felfelé versenyző, életük első Európai Kadet körversenyén induló Ádámnak, Domának és Áronnak, akik már a csoport kör során több győzelmet is arattak!
A pást mellett Fekete Gábor és Pataki Zoltán edzők segítették a fiúkat a minél sikeresebb szereplésben.
Vasárnap a csapatversenyekre került sor, ahol a magyar ranglista 20 legjobb férfi tőrözője által alkotta 5 csapat indulhatott a népes mezőnyben. Összesen 48 csapat mérte össze tudását. Egyesületünket Szabó Bálint a szövetség által összeállított második csapatban, Csatlós Gellért pedig a magyar 5. csapatban képviselte. 
Szabó Bálint (ZVE) Badár Krisztiánnal (Halásztelek), Bányik Natánaellel (BHSE) és Bodor Áronnal (Ludovika) indult egy csapatban. A fiúk végül a 9. helyen végeztek. A pást mellett Gasparin János (Ludovika) edző segítette a versenyüket.
Csaltós Gellért (ZVE), Bebesi Kolossal (FTC), Hamzi Balázzsal (UTE) és Madura Jánossal (FTC) indult egy csapatban, és a 17. helyen zárták a mai versenyt. 
A fényképek egy része a Magyar Vívószövetség oldaláról kerültek letöltésre, köszönjük a profi fényképeket, jól elkapott pillanatokat!
Valamennyi fiúnak gratulálunk a versenyhez, és köszönjük edzőiknek Fekete Gábornak és Simon Kristófnak a felkészítést!
Hajrá ZVE!

Fő támogatók
Támogatók, Partnerek
közösség