vivas zalaegerszeg Nemzetközi versenyeken szereztek érmeket a ZVE tőrözői
A klub utánpótlása folyamatosan fejlődik, és ennek köszönhetően a Zalaegerszegi Vívó Egylet már nemcsak hazai, de külföldi versenyeken is indítja fiataljait. Így jutottak el az egerszegiek Somorjára és Pozsonyba, illetve Bécsbe is.

Szlovákiában, Somorján gyermek tőrversenyt rendeztek, melyen a ZVE több sportolója is pástra áll. A fiúknál Szabó Bence lett a legjobb egerszegi, aki a hetedik helyen végzett, míg Szabó Bálint a 10., Farkas Attila pedig a 22. helyen zárt. A leányok mezőnyében Zalából Goldfinger Blanka a 9., Makaró Hanna a 10., Habuczki Vanda pedig a 14. helyezést szerezte meg.

Az egerszegi klub érmes és pontszerző versenyzői Fotó: ZVE

Ezt követte a zalaiak számára Bécs, ahol gyermek leány tőrversenyen Kiss Anna a dobogó második fokára kapaszkodott fel. Az újonc fiú tőröző Kiss Botond 9. lett.

Újra Szlovákia, Pozsony volt a legutóbbi állomás a ZVE fiataljainak külföldi fellépései sorában. Gyermek fiú tőrben ismét érmes helyezésnek örülhettek az egerszegiek, hiszen bronzérmet hozott haza Szabó Bálint, illetve hozzá hasonlóan a leányoknál Habuczki Vanda is a harmadik, azaz dobogós, bronzot érő helyen végzett, míg Makaró Hanna a hatodik pozícióban zárt. Az újonc fiú tőrözőknél ezüsttel térhetett haza Benedek Csongor, Moór Sámuel pedig 8 lett.

 

forrás : https://www.zaol.hu/sport/helyi-sport/nemzetkozi-versenyeken-szereztek-ermeket-a-zve-torozoi-3468588/