RESTART fesztiválon voltunk

2018.07.08-án a II. Zalaegerszeg Restart Fesztivál programsorozat keretein belül a ZVE megtisztelő és kiemelt figyelmet kapott.
A fesztivál ez évi jótékonysági akciója során a szervezők nevében Szabó Zoltán és Horváth Szilárd két darab, mozgáskorlátozottak által használható vívószéket adományozott egyesületünknek, amelyhez a Magyar Paralimpiai Bizottság a speciális víváshoz szükséges, legújabb fejlesztésű pástot és a víváshoz szükséges kiegészítő palástokat ajánlott fel. Ez utóbbit Szabó László, a MPB Elnöke jelentette be, aki személyesen is részt vett a Dísz téren tartott bemutatón.
Piecs Adrienn, az NTE 1866 edzőjének bírói irányításával először Beke Gábor és Pataki Zoltán ZVE edzők ültek be a vívószékekbe egy asszóra, hogy bemutatót tarthassanak az érdeklődőknek, illetve a tőrvívás néhány fontos szabályával és elemeivel is megismertessék a közönséget. Ezt követően a ZVE edzői és vívó diákjai segítségével mozgáskorlátozott társaink is kipróbálhatták az új eszközöket, testközeli élményt kaphattak a kerekesszékes vívásról.
A program zárásaként Darabos Géza, egyesületünk elnöke köszönetét fejezte ki valamennyi adományozó és résztvevő felé, valamint megemlítette, hogy ez évben elkezdődhet az új, teljes egészében akadálymentes vívócsarnok építése, amelynek falain belül a felajánlott eszközöknek is teret tudunk biztosítani.