vivas zalaegerszeg Balatongyöröki edzőtábor - 2019
Az idei évben kihelyezett edzőtáborban, Balatongyörökön kezdték meg a felkészülést a ZVE fiataljai a 2019/2020-es verseny évadra.

 

2019. augusztus 25-30. között több edző közreműködésével zajlottak az edzések, a táborban elsősorban alapozó munka folyt, előkészítve a szeptemberi edzéseket, amik már a vívóteremben folynak.

Zárókép a táborban néhány hiányzóval

A gyerekek lelkesedése töretlen volt, azt sem szegte kedvüket, hogy hajnal 6-kor volt ébresztő, utána pedig állóképességük javítása érdekében kilométereket futottak gyönyörködve a balatoni tájban. Délelőtt és délután is 2, ill. 3 óra edzés gondoskodott a gyerekek szervezetének fokozatos terheléshez való visszaszoktatásáról.

 

Edzés egy pillanata

Az edzőtábor ideje alatt igazi nyári kánikula biztosította, hogy élvezhessék az ifjak a Balaton hűsítő habjait is, úsztak, vizi bicikliztek, sup-oztak és rengeteget mozogtak a strandon is szabadidejükben. Barátságos, de versenyzői mivoltukat nem meghazudtoló kemény foci meccsek zajlottak, melyben az edzők is partnerek voltak. Utolsó este pedig záró partyval búcsúztak a gyerekek a tábortól, megfogadva, hogy jövőre sem hagyják ki az edzőtáborozás lehetőségét. Kötődtek újabb barátságok, a nem egy csoportban vívók jobban megismerték egymást.

Mérkőzés egy pillanata

Köszönjük az edzőknek Beke Gábornak, dr Vizler Ádámnak, Pataki Zoltánnak, Pethő Szilviának és Simon Kristófnak a felkészítést és törődést.