vivas zalaegerszeg Európai Körverseny állomással egybekötve Nemzetközi Tőr verseny - Kolozsvár
A Zalaegerszegi Vívó Egyesületet 5 fiú versenyzőnk képviselte, akiket Pataki Zoltán edző kísért el. 

Az elmúlt hétvégén rendeztek Kolozsváron U 14-es korosztály számára Európai Körverseny állomással egybekötve Nemzetközi Tőr versenyt U15 és U 17 korcsoportban. 
Szombaton a 2009. január 01 után született U15 versenyzők 49 fős mezőnyében Gróf Domonkos a pontszerző 5.,  míg Bóbics Ádám az ugyancsak pontszerző 6. helyen végzett. Mindketten a tábla két első kiemelttel vívtak a legjobb 4 közé kerülésért. További eredmények: 17. hely: Delacasse Vilmos, aki csupán 4 tussal maradt le a legjobb 16 közé kerülésről.  37. hely: Iván Nándor, aki pedig mindössze 3 tussal maradt alul a 32 közé kerülésért. 
Vasárnap a 2010. január 1. után született újoncok és fiatalabbak U 14 Európai Körversenyére került sor, ahol már dobogós helyezés is született a ZVE részére. A 40 fős mezőnyben Gróf Domonkos egész napos szinte hibátlan versenyzéssel a legjobb 8 közé kerülésért csapattársával, Bóbics Ádámmal vívott, és miután két tussal győzött, az elődöntőig meg sem állt, ahol a későbbi aranyérmes tudta csak megállítani, és az előkelő bronzérmes 3. helyen végzett. További eredmények: 14. hely: Bóbics Ádám; 16. hely: Delacasse Vilmos.
A kadétok, 2007. január 01. után született U 17-es versenyével záródott a hétvége, ahol az 53 induló közül a ZVE két versenyzője indult. A korosztályos Hodor Csanád a 25. helyen, míg egy évvel fiatalabb csapattársa Iván Nándor a 34. helyen végzett.
Köszönjük a ZVE vezető edzőjének: Fekete Gábornak, edzőinek: Simon Kristófnak és Pataki Zoltánnak a felkészítést, és köszönjük Pataki Zoltán edzőnek valamint Gróf Szabolcs és Delacasse László lelkes szülőknek a helyszínen nyújtott segítséget. 
Hajrá ZVE!


 

Fő támogatók
Támogatók, Partnerek
közösség