
ZVE Iván Dentál Vívóterem

A versenyszámokban sok hazai érem született

Wratislavia Challenge 2026

Hétvégén került sor Mórahalmon a Jövő Bajnokai Tőrversenyre

A hétvégén nemzetközi versenyen vettek részt fiataljaink Zágrábban

A ZVE színeiben sok értékes eredmény és négy döntős helyezés született, közte két bronzéremmel.

A Törekvésben megrendezett versenyen magyar, szlovákiai, cseh, horvát és szerb indulók is szerepeltek.

Hétvégén rendezték meg Budapesten, a Gerevich Aladár Sportcsarnokban a kadét korosztály országos tőr bajnokságát

A Szombathelyi Vívóakadémia adott otthont a Fülöp Mihály Magyar Kupa verseny 3. fordulójának

Poznanban volt a Kadet Női Tőr európai körverseny utolsó, a hazai pontversenybe pontot adó nemzetközi versenye a lányoknak

Egyesületünk rendezte az év első, a közelgő világversenyekre való kvalifikálás miatt kiemelkedő fontosságú tőr utánpótlás versenyét, a kadét és junior válogatót

A Törekvés egyesülete adott otthont a Fülöp Mihály Magyar Kupa verseny idei 2. fordulójának
Az elmúlt hétvégén Nürnbergben rendezték a Kadet korosztályú tőrözők soron következő versenyét.

A hétvégén Belgrádban vett részt lelkes csapatunk nemzetközi U14 ranglista versenyen.

A hétvégén a BOK Csarnok adott otthont a Nemzetközi kadét EFC körversenynek

A versenyen 19 egyesület (köztük többen a környező országokból érkeztek) összesen 148 indulót nevezett az U10 és U12 korosztályok leány és fiú versenyeire.

Az elmúlt hétvégén kadét korosztályban dupla válogatót rendezett a Törekvés egyesülete.

Az elmúlt hétvégén elkezdődött a Fülöp Mihály versenysorozat.

Az elmúlt hétvégén kezdetét vette az új versenyszezon, melynek során kadét vívóink mérettették meg magukat. Somorján európai körversenyen vettek részt fiataljaink, egyéni és csapatversenyen egyaránt.

A múlt hétvégén Somorján versenyeztek a ZVE fiataljai, ahol minden egerszegi versenyző bejutott a legjobb 8 közé, és közülük ketten dobogóra is állhattak.

Az utolsó napjához érkezett Fonyódon a tőr utánpótlás országos bajnokság.

Hétfőn a serdülő egyéni versenyeket rendezték Fonyódon a hatnapos tőr utánpótlás országos bajnokság keretében.

Szombaton az újonc egyéni versenyeket, vasárnap a csapatversenyeket rendezték tőr utánpótlás országos bajnokságon.

Pénteken a gyermek korosztály csapatversenyeire került sor Fonyódon tőr utánpótlás országos bajnokságon.

Csütörtökön a gyermek egyéni versenyekkel elkezdődött Fonyódon a hatnapos tőr utánpótlás országos bajnokság.

Egyesületünk vívói - Matécsa-Sergyán Míra, Iván Blanka és Darabos Flóra - a Zrínyi gimnáziumot képviselték a diákolimpia utolsó versenynapján.

A hét során zajlik a suli vívó diákolimpia, melynek első versenynapján egyesületünk vívói is pástra léptek.

Az elmúlt hétvégén Zalaegerszegen, a ZVE rendezésében került megrendezésre az Utánpótlás Tőr Vidékbajnokság.

A versenyévadot a júniusban megrendezésre kerülő országos bajnokságok fogják zárni. Egyesületünk vívói ismét remek teljesítményt nyújtottak a hétvégén!

Az elmúlt hétvégén egyesületünk vívói Lengyelországban, Boroszló városában vettek részt nemzetközi tőrversenyen.

A ZVE versenyzői kimagasló teljesítményt nyújtva 6 éremmel tértek haza a ZVE Iván Dentál vívóterméből!

ZÁGRÁB, 27 RAPIR CUP

Egyesületünk megállapodást kötött Aki Watanabe vívóedzővel.

Hétvégén zajlott a Fülöp Mihály Magyar Kupa sorozat következő állomása Hódmezővásárhelyen.

A hétvége során rendezték meg a szezon utolsó válogató versenyét Bulgáriában.

50 egyéni induló és 7 csapat részvételével zajlott február 08-09-én Szolnokon a veterán országos bajnokság tőr versenye.

A szombati nap során junior (U20) válogatót rendezett a Törekvés egyesülete

Ismét jó hangulatú versenyen vettek részt fiataljaink szombaton Somorján.

A Magyar Kupa Kadét Tőr Válogató (U17) III. fordulóját rendezték a mai napon, amelyen egyesületünk fiatal versenyzői kimagaslóan teljesítettek.

A BOK csarnokban megrendezett Felnőtt Országos Bajnokság keretein belül a Kerekesszékes viadalok is lezajlottak a múlt hétvégén.

A BOK csarnok adott otthont az év utolsó versenyének, a Felnőtt Országos Bajnokságnak.

U14 European Circuit Ljubljana

Az elmúlt hétvégén rendezték a kadét országos bajnokságot, melyen egyesületünk vívó is megmérettették magukat.

A hétvége során került megrendezésre a Junior Országos Bajnokság Budapesten, a Ludovika Arénában.

Fiatalabb vívóink Szlovákiában méretették meg magukat a hétvégén melynek során 2 dobogós helyezés is született.

A Fülöp Mihály versenysorozat második állomását rendezték a hétvégén a Törekvés otthonában.

A hétvége során került megrendezésre a Budapesti EFC Körverseny, ami a versenysorozat legnépszerűbb és legnívósabb állomása.

A szombati nap során egyesületünk adott otthont a Jövő Bajnokai versenysorozat első állomásának.

A múlt hétvégén került megrendezésre a Fülöp Mihály versenysorozat első állomása, melynek Hódmezővásárhely adott otthont.

A mai napon a Nagykanizsai Szakképzési Centrum által szervezett Sportedzői Képzés zárásaként öten tettek sikeres gyakorlati vizsgát a ZVE Iván Dentál vívótermében.

Az elmúlt hétvégén Somorján került megrendezésre a Coupe Samorin kadett európai körverseny, ahol a ZVE vívói is megmérettették magukat.

A mai napon 5. állomásával véget ért a ZVE toborzó Road Show-ja.

A hétvége során Somorján került megrendezésre a ZVE vívóinak a szezon első versenye U-13 és U-15 korosztályban.

Nagy lendülettel kezdtek bele a ZVE veterán vívói az idei versenyszezonba.

Török Robi tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk

Egyesületünket három vívó képviselte ezen a rangos eseményen.

A múlt hétvége során egyesületünk adott otthont a szezon utolsó versenyének, a vidékbajnokságnak az Iván Dentál vívóteremben.

10 ZVE-s fiú és lány vett részt a versenyen.

Az elmúlt hétvégén a Honvéd egyesülete adott otthon a Jövő Bajnokai versenysorozat következő állomásának melyen egyesületünk vívói is megmérettették magukat.

Budapesten rendezték meg a 14 év alatti vívók Országos Bajnokságát, ahol 17 zalaegerszegi versenyző képviselte a kék-fehér színeket.

A múlt hétvégén rendeztek Somorján egy nemzetközi utánpótlás versenyt melyen egyesületünk vívói is részt vettek.

A junior férfi tőrözők egyéni versenyével kezdődött pénteken Rijádban a kadet és junior világbajnokság.

A hétvégén egyesületünk adott otthont a Jövő Bajnokai versenysorozat 5. állomásának.

A közelmúltban a veterán vívóknál is lezárult a kvalifikációs időszak.

Sűrű időszakon megy keresztül a tőrvívás.

Nagy öröm számunkra, hogy egyesületünket 3 sportoló is képviselte az U15-ös korosztály egyik legerősebb nemzetközi versenyén.

Zalaegerszeg - Iván Dentál Vívóterem

Az utolsó napi versenyeket rendezték meg ma a nápolyi Junior Európa Bajnokságon.

A nápolyi kadet és junior Európa-bajnokság hatodik versenynapján rendezték a junior férfi tőr verseny egyéni számát.

A tegnapi nap folyamán elkezdődött Nápolyban a kadet és junior Európa Bajnokság.

A hétvégén Párizsban került megrendezésre a “Párizs maraton” elnevezésű verseny, melyen egyesületünk vívói is részt vettek.

Mozgalmas és eredményes hétvégét zártak vívóink.

A hétvégén Junior férfi tőr Világkupa versenyt rendeztek Zágrábban. Ez egyben az utolsó válogató verseny volt az Európa-bajnokságra és világbajnokságra.

Férfi tőr egyéni: 8 ZVE-s fiatal indult a 75 fős mezőnyben a szombati nap reggel.

Január 13-án Budapesti Honvéd vívótermében rendezett veterán válogató versenyen megint jól szerepeltek a ZVE öregfiúi!

Kadet válogatott kerettag fiú versenyzőink Pozsonyban próbáltak szerencsét.

Egyesületünk vívói remekül kezdve az évet 7 éremmel zárták a hétvégét!

A múlt hétvégén került megrendezésre a jövő bajnokai versenysorozat 3. állomása, melynek egyesületünk adott otthont a ZVE Iván Dentál Vívótermében.

Edzőtábor a zalaegerszegi vívótermünkben

Négy napon keresztül zajlottak az idei Vívó Diákolimpia küzdelmei a BOK csarnokban.

A pénteki napon a B kategóriás, nem igazolt versenyzőink forgatták a fegyvert az Országos Diákolimpián.

Miközben itthon a diákolimpia zajlik,junior válogatott vívóink világkupa versenyeken vesznek részt.

Nagy szeretettel gratulálunk Miszory Bélának, Béci Bának, valamint minden kitüntetettnek a Zalaegerszegért-díjhoz!

Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok

Vasárnap a serdülő női versenyszámmal zárult a Fülöp Mihály Tőrverseny Budapesten, amely újabb érmet hozott a Zalaegerszegi Vívó Egyletnek Tóth Abigélnek köszönhetően.

Vasárnap a serdülő korosztály versenyeivel zárult a Fülöp Mihály Tőrverseny Budapesten.

A Fülöp Mihály Magyar Kupa 3. fordulóinak a Törekvés SE ad otthont.

A fiúkhoz hasonlóan délután is nagyon bíztunk egy újabb éremben

Hétvégén került megrendezésre a Veterán Magyar Bajnokság

A válogatott oszlopos tagja volt Rubin Mattia a ZVE tőrözője

Vasárnap a Fülöp Mihály tőr versenysorozat serdülő versenyeire került sor

A Fülöp Mihály versenysorozat Újonc női versenyszámában sem maradt egyesületünk érem nélkül

Mai napon a Törekvés adott otthont a Fülöp Mihály versenysorozat Újonc tőr versenyszámának.

A ZVE veterán versenyzői sérülés miatt sajnos nem tudtak részt venni a versenyen

Budapest adott otthont az Európai Kadet Körversenynek

Vasárnap a Honvéd adott otthont a Jövő Bajnokai versenysorozat második állomásának,

Z. Dózsa SE volt vezetőedzője

Hódmezővásárhelyen megrendezett Fülöp Mihály Magyar Kupa első fordulója

Hódmezővásárhely - Fülöp Mihály Magyar Kupa első fordulója

A Fülöp Mihály Magyar Kupa első fordulójában, újonc női tőr versenyszámban Bagosi Borka ma ezüstérmet szerzett